¤-*-¤Thamy¤-*-¤
¤-*-¤Thamy¤-*-¤
Óra nekem nehogy miattam késs el!!!
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Humor
 
Animációk
 
Horoszkóp

Horoszkóp

 

Jegy: Kos
Uralkodó: Mars
Elem: Tűz
Minőség: Kardinális
Princípium: Életerő
Tavaszi jegy: Március 21 - Április 20

Aforizma: A csírák a földből, a kagyló biztonságából minden ellenállást legyőzve a fény felé törnek.

Motto: Én vagyok. Ismeri a múltat és a jövőt. Csak a jelen az, ami igazán számít. Megzabolázatlan erő hajtja előre, a veszélyről tudomást sem vesz. Ő a gyerek, aki még mindent játéknak tekint, mégis meg kell értenie, hogy korlátok veszik körül. Az élni akarás, a kihívások elfogadása - ezek motiválják a győzelem felé vezető úton. Minden kihívást bátran fogad, a kudarcok nem törik le. A dolgok csak addig érdeklik, amíg azok újak. A türelem és a diplomácia számára ismeretlen fogalmak. Tanácsadója a szabadság, célja a hírnév, ragyogás, dicsfény elérése. Mivel minden energiáját kifelé sugározza, gyakran szenved a magánytól és a belső üresség érzésétől.

Jellemző tulajdonságai: Temperamentumos, kezdeményező, határozott, aktív, hirtelen haragú, makacs, nyugtalan, ambiciózus, agresszív.

A Kos uralkodó bolygója a Mars, jelképe a kos. A Kos a zodiákus első jegye és ily módon a kezdeteket jelenti. A kos személyiség a kreatív energia, a lelkesedés megtestesítője, nagy belső hajtóerővel rendelkezik. Cselekedetein keresztül fejezi ki magát, és olyan eredményekre törekszik, melyekkel kiválóságát tudja bizonyítani. E jegy szülöttei között kevés a szégyenlős ember. A Kosok tevékenyek, és olyan személyiségek, akik nem mindig számolnak cselekedeteik következményeivel. Meggondolatlanságuk problémákhoz vezethet. Nem félnek a kockázattól, ha saját érdekeikről van szó. Hevességüket kordában tartva sokra vihetik, sikeres vezetők válhatnak belőlük. Bármit is tesznek, arra törekszenek, hogy a legjobbak legyenek, inkább hírnévre, mint anyagi jólétre vágynak. A Kosok álma a függetlenség és a tekintély. Optimizmusukat nehéz letörni, bátran látnak hozzá feladatukhoz, de legendásan híresek arról, hogy nem fejezi be, amit elkezdtek. Jókedvük ragadós, és a félelem nem futamítja meg őket. Nagyszerű barátok, de néha óvatosan kell bánniuk versenyszellemükkel. Agresszivitásukat fékezniük kell, másokkal való törődésüket az ész és a diplomatikusság kell, hogy uralja.

Jegy: Bika
Uralkodó: Vénusz
Elem: Föld
Minőség: Fix
Princípium: Röghöz tapadó
Tavaszi jegy: Április 21 - Május 20

Aforizma: Az élet feltételeinek biztosítása a gyökerek, a levelek növekedése, melynek segítségével alapot ad a további fejlődéshez.

Motto: Nekem van. Rendelkezik azzal a gyakorlatias adottsággal, hogy kezelje a materiális dolgokat, biztonságra, vagyonra törekszik, minden energiáját felhasználja, hogy elérje ezeket a célokat. Elszántan halad az útján, legyőzve minden akadályt. A megszerzett dolgokhoz erősen ragaszkodik. A Bika nagyra értékeli az élet örömeit és kényelmét, szereti a szépséget, a jó ételt és italt. Körülményes, majdnem hogy flegmatikus és nem bízik az újításokban. Mivel mások érzéseire úgy tekint, mintha a saját tulajdona lenne, hajlamos a féltékenységi rohamokra.

Jellemző tulajdonságai: Célorientált, birtoklási vágy, flegmatikusság, makacsság, konzervativizmus, kényelmesség, ingerlékenység, következetesség, vidámság jellemzi.

A Bika uralkodó bolygója a Vénusz, szimbóluma a bika A Bika föld jegy, megbízható, anyagias. A szilárdság, a határozottság, a nyakasság megtestesítője. A Bikák legnagyobb erénye állhatatosságukban és könyörtelen célratörésükben rejlik. Szívügyekben gyakorlatiasak, földi, anyagi környezetük jobbításán munkálkodnak. A Bika személyiség kulcsszava a biztonság, mind anyagi, mind érzelmi területen. Akkor érzik magukat a legjobban, ha a megszokott, ismert dolgokkal állnak szemben. Bármilyen változás nyugtalanságot vált ki bennük. Minden új szituációban várakozó álláspontra helyezkednek. Meg kell győződniük, hogy az új helyzet, az új személy kedvező lesz e számukra vagy sem, és csak ez után tudják teljes egészében elfogadni .Miután erről meggyőződtek, élethossziglan tartó hűséget fogadnak. Ez a képességük egyedülálló a jegyek között, és rendkívül féltékennyé teszi őket. Rengeteg történet kering a megsértett Bikáról. A Bikák szeretik a földi és anyagi örömöket is. Akkor a legboldogabbak, ha kedvenc tárgyaikkal körülvéve otthonukban vannak. Érzéki természetük a kellemes élet felé vezeti őket. Szeretik a szép ruhákat, a jó ételeket, érdeklik őket a művészetek, a szépség és az esztétikum. A makacs külső egy érzékenyebb, lágyabb belsőt takar. A Bikák szentimentálisak és szenvedélyesek, szeretik partnerüket kényeztetni. Legbelül reménytelen romantikusok, ez azonban a külső szemlélő számára láthatatlan marad.

 

 

Jegy: Ikrek
Uralkodó: Merkúr
Elem: Levegő
Minőség: Változó
Princípium: Kapcsolat
Tavaszi jegy: Május 21 - Június 21

Aforizma: A természet ünnepi ruhát öltött, a színes virágok szinte hívogatják a méheket. A kapcsolatteremtés ideje ez.

Motto: Én gondolkodom. Intellektuális, mindemellett gyakorlatias. Belső világát a gondolatok és a szavak határozzák meg. Módfelett kíváncsi. Jó megfigyelő, összegyűjti és osztályozza az információkat. Fizikális és spirituális nyughatatlanság jellemzi. Gondolatai és tettei már nem annyira gyerekesen naivak, mint fiatalosak, de még mindig nélkülözik a felnőtt tapasztalatát és érettségét. Ha megkülönböztetésről van szó, csak feketét és fehéret, igent és nemet ismer. A középút ismeretlen számára. Szereti a változatosságot, vonzza a kreativitás. Nagy hangsúlyt fektet a másokkal való kapcsolatra. Erőssége az írás és a beszéd.

Jellemző tulajdonságai: Kíváncsiság, intellektualitás, kreativitás, nyughatatlanság, szeszélyesség, fekete-fehér gondolkodás.

Az Ikrek uralkodó bolygója a Merkúr, jelképe az ikerpár. Az Ikrek levegőjegy, analitikus és változó. Az Ikrek jegyében születettek legfontosabb tulajdonságai közé tartozik az intelligencia, a jó kommunikációs készség és a nonkonformizmus. A Merkúr hatására rendkívül nagy tudásszomj él bennük, amit pedig megtanultak azonnal tovább akarják adni. Élénk képzelőerejük, éles eszük réven képesek gyorsan témát váltani, és eredetiségükkel, bájukkal és észbeli frissességükkel fenntartani a közönség érdeklődését. Hangulatuk változékony és megjósolhatatlan. Ez a személyiség kettősségéből adódik. Mindenben a változatosságot, az újat keresik. Amennyiben a dolgok nem az elvárásaiknak megfelelően alakulnak, hajlamosak a depresszióra. Szerencsére ez az állapot nem tart sokáig, mivel energiájuk, gyors gondolkozásuk mindig új és új irányokba hajtja őket. A boldog Ikrek legalább öt, hat dolog iránt érdeklődnek egyszerre. Nyughatatlanságuk miatt több állásuk, hobbijuk, karrier céljuk, szerelmük lehet. Jellemük negatív oldala az, hogy lenézik a status quo-t, Mottó:juk a szabályok megszegése. Ezek a tulajdonságok legjobb szándékaik ellen fordulhatnak. Az Ikrek hibája a felületesség is. Olyan sok dologgal foglalkoznak egyszerre, hogy csak a felszínen maradnak, ezzel a befejezetlenség érzését keltik. Improvizáló képességük lehetővé teszi, hogy a negatív tendenciákat pozitívvá alakítsák.

 

Jegy: Rák
Uralkodó: Hold
Elem: Víz
Minőség: Kardinális
Princípium: Érzés
Nyári jegy: Június 22 - Július 22

Aforizma: A fajok folytonossága mindent megelőz. A magokat elvetették, amelyek most kikelnek és lassan fejlődésnek indulnak.

Motto: Én érzek. Az érzelem jellemzi, az anyaságot jelképezi, arra van szüksége, hogy szolgáljon. Olyan barátokat és partnereket keres, akikkel jól érzi magát, akiknek gondját tudja viselni. Ragaszkodó, és arra is szüksége van, hogy őt akarják. Saját otthonában érzi jól magát, amelyet nagy türelemmel és takarékos szemlélettel irányít. Érzékenysége folytán élénken reagál az őt ért benyomásokra. A pillanat élteti és nem áll ellen a változásoknak. Ezt változó hangulata tükrözi. Mikor a saját útját akarja járni, vagy arra kényszerül, hogy megvédje magát, a passzív ellenállás útját választja.

Jellemző tulajdonságai: Háziasság, hűség, tisztaság, védelmezés, takarékosság, érzékenység, hagyománytisztelet, sebezhetőség.

A Rák uralkodó bolygója a Hold, jelképe a rák. A Rák víz jegy, támogató, érzelmes. A Rák az érzékenység és a rokonszenv megtestesítője. Az összes jegy közül rá a legjellemzőbb az otthon biztonságának megteremtésére való törekvés. A Rákok egy nagyon összetett személyiségek, állandó hangulatváltozásuk miatt nehéz megérteni őket. Az egyik pillanatban még házsártosak, veszekednek, a következőben a legaranyosabb teremtések. A Rákok önvédelmi képessége olyan fejlett, hogy ez védelmet nyújt belső sebezhetőségük és szégyenlősségük ellen Személyiségük, mint a rák páncélja, kemény külsőt mutat. Szükség esetén e mögé vonulnak vissza. Mikor megbántják őket, azonnal visszahúzódnak. E taktikájukat tökéletesre fejlesztették. Viselkedésük gyakran gyerekes, konok, és nem adják meg magukat addig, míg a dolgok nem úgy történnek, ahogy ők akarják. A felszín alatt azonban érzékeny, finom lélek lakozik. A Rákok születésüknél fogva gondoskodó védelmező természetűek. Anyai ösztöneik segítségével képesek bárkivel hosszantartó kapcsolatot teremteni. Számukra az élet fő célja a biztonságos otthon megteremtése, és a pénz csupán e cél megvalósításához szükséges, illetve a szűkösebb napokra. Büszkék az eredetükre, múltjukra. A Rákokat, mivel nagyon érzékenyek - és óvatosak -, lehetetlen becsapni. Jellegzetes módon cselekszenek. Mint a rák, haladásuk nem mindig egyenes, előre haladó. Nagy energiájukat pozitív irányba terelhetik, ha megtanulják kezelni hangulatváltásaikat. Hűséges, odaadó társakká válnak, csak tudni kell őket helyesen megközelíteni.

 

 

Jegy: Oroszlán
Uralkodó: Nap
Elem: Tűz
Minőség: Fix
Princípium: Szabadság
Tavaszi jegy: Július 23 - Augusztus 23

Aforizma: A gyümölcs megérik, és a eddigi biztonságából a földre hull. A betakarítás ideje ez, az elvetett magok kifejlődtek.

Motto: Én akarok. Jellemzői az önmegvalósításra való törekvés, az erő és a szabadság. Természetes tekintélye azon alapul, hogy tisztában van saját értékével. Újításra törekszik, gyakorlatias és érdeklődik a filozófiai gondolatok iránt. A szellemi munkára nagyobb hangsúlyt fektet, mint a fizikaira. Inkább vezetőként, mint szolgaként tekint magára. Méltósága megtámadhatatlan. Szeret a középpontban lenni, igényli, hogy mások szeressék. Nagylelkű, segítőkész, fontos számára a tisztességes viselkedés és mindig támogatja a gyengéket. Bár néha szenvedélyes, azért meggondoltan cselekszik.

Jellemző tulajdonságai: Nagylelkűség, segítőkészség, bátorság, szabadságvágy, vitalitás, erő, tisztesség, széles látókör, hiszékenység.

Az Oroszlánt a Nap uralja, szimbóluma az oroszlán. Tűz jegy, kreatív és nagyvonalú. A Naphoz hasonlóan az élet középpontjának tekintik magukat. A zodiákusban nincs büszkébb és királyibb jegy. Mint szimbólumuk az oroszlán, ők is nagy méltósággal uralkodnak birodalmuk felett, legyen szó népről, munkahelyről vagy egy egyszerű családról. Az Oroszlánok születésüknél fogva melegszívűek, nagylelkűek. Teljes szívvel támogatják a jót. Cserébe ugyanazt a hűséget és becsületességet várják el, amit ők tanúsítanak. Viselkedésük nemességet rejt, ezért tetteik nagyvonalúak és látványosak. Az Oroszlánok akkor érzik magukat a legjobban mikor figyelem középpontjában vannak, mindig arra törekszenek, hogy reflektorfényben legyenek. Nagy tehetségük van abban, hogy úgy viselkedjenek, mint egy uralkodó, és nézzék, milyen hatást érnek el ezzel. Az Oroszlánok gyakorlatiasak, lelkesek, szeretnek keményen dolgozni és nagy önbizalmuk van. Törekszenek arra, hogy tekintélyes pozíciót töltsenek be. Becsületességük, erős önbizalmuk kiváló vezetővé teszi őket. Az Oroszlánhoz hasonlóan lustává válhatnak, ha nem sikerül a tekintélyt megszerezniük. Az Oroszlánok vonzódnak mindenhez, ami jó és nem kímélik magukat annak érdekében, hogy megszerezzék az élet luxus dolgait. Semmi nem elég jó nekik. Éttermek közül azt választják, ahová a legszebb ruhát kell felvenni. Nem a megszokások rabjai, és mindig új élményekre vágynak. Gyenge pontjuk - ha egyáltalán van - az hogy arra vágynak, mindig csodálják őket. Egójuk állandó hízelgést, dicséretet vár. Ha nem kapják meg, magyarázatot nem várva visszavonulnak. Természetes optimizmusuk, vidám hozzáállásuk segít nekik visszatérni, hogy ismét eredeti pompájukban ragyogjanak.

 

 

Jegy: Szűz
Uralkodó: Merkúr
Elem: Föld
Minőség: Változó
Princípium: Rend
Nyári jegy: Augusztus 24 - Szeptember 23

Aforizma: Eljött a betakarítás ideje. A természetes kiválasztódás rendet akar teremteni a bőségben. A cél el lett érve.

Motto: Én elemzek. Erősségei közé tartozik a kézművesség és a gyakorlatias dolgok. Az anyagi értékeket mindig fontosabbnak tartja, mint a lelkieket. A világhoz való alkalmazkodása az ész és az intelligencia segítségével valósul meg. Bárhol, ahol káoszt lát, igyekszik rendet teremteni. Élete a munka. Gyorsan felismeri a dolgok lényegét. Minden törekvése a gyakorlatiasságra és a hasznosságra irányul, ezért szereti a technológia gyakorlati alkalmazását. A tisztaság és a higiénia létfontosságú számára.

Jellemző tulajdonságai: Rendszeretet, szorgalom, tökéletességre törekvés, a munka túlzott szeretete, kritikusság, célszerűség, ész, alkalmazkodó képesség, visszahúzódás.

A Szűz uralkodó bolygója a Merkúr, jelképe a kalászt tartó szűz. A Szűz földjegy, módszeres, javító szándékú. A Merkúr, a mozgás planétája, a jegy szülötteit állandó cselekvésre ösztönzi. Hatalmas energiákat fektetnek be terveik megvalósításába. A többi jegy szülöttei álmodoznak, míg a Szüzek cselekszenek. Nagyra becsülik a munkát és a munkaerkölcsöt. Mindent a legapróbb részletig megszerveznek és nagyra értékelik a hatékonyságot. Analitikus megközelítési módjukkal a mindennapi élet káoszában igyekszenek rendet teremteni. Semmi nem kerüli el figyelmüket és nem elégszenek meg a fércmunkával. Lehet, hogy munkájukat nagy alapossággal végzik, jól tudnak összpontosítani, eközben viszont teljesen megfeledkeznek az élet apró örömeiről. Nem látják meg az erdőtől a fát. Ez a Szüzek másik hibája. A Szüzeknek meg kell tanulniuk másokkal toleránsnak lenni. Toleránsnak lenni azokkal, akik nem rendelkeznek olyan magas értékrenddel, mint ők és kevésbé szigorúak. A hűvös külsejük mögött kedves, odaadó ember rejlik, hűek azokhoz, akik meglátják bennük az érző embert. Szerető szülők, és a munka iránti kötelezettségük felelősségteljes családtaggá teszi őket.

 

Jegy: Mérleg
Uralkodó: Vénusz
Elem: Levegő
Minőség: Kardinális
Princípium: Harmónia
Őszi jegy: Szeptember 24 - Október 23

Aforizma: A természetből lassan eltűnik az élet, az energia befelé fordul, a mag kinyitja burkát.

Motto: Én kiegyensúlyozok. Örökké szüksége van a harmóniára, törekszik a kiegyenlítésre, és a tagadásra. Békeszerető, hajlik a kompromisszumra. Minden helyzetet több oldalról megvizsgál, ez gyakran megakadályozza abban, hogy végleges döntést, vagy megoldást találjon. Nagyon fontos számára a szépség és az esztétikum, ez művészi hajlamában fejeződik ki. Életében fontos a másokkal való kapcsolat, amelyekben beteljesülést keres.

Jellemző tulajdonságai: Elbűvölő, taktikus, jó stílusérzékű, gyenge aktivitású, engedékeny, társasági ember, kegyes, szociális, stratégiákat felállító.

A Mérleg jegy uralkodója a Vénusz, szimbóluma a mérleg. A Mérleg levegő jegy, elbűvölő és kiegyensúlyozott. A Mérlegeket magasan fejlett szociális érzék jellemzi, ez hozza közel az emberekhez. Különös igényük van a társaságra és a közösséggel való kapcsolatra, legyen szó művészetekről, üzleti kapcsolatokról vagy jogi ügyekről. A Mérlegek a Vénusz hatásának köszönhetően természetüknél fogva vonzódnak a szép dolgokhoz. Ízlésük kitűnő és élveznek mindent, ami pénzért megvehető. Mivel imádják a szépet, arra is áhítoznak, hogy az emberek dicsérjék őket, és figyeljenek rájuk. A Mérlegek a külsőségek rabjává válhatnak, másokat a külső, a pillanatnyi helyzetük alapján ítélhetnek meg. A Mérlegek az életben egyensúlyra és harmóniára törekszenek. Mielőtt döntenének, megvizsgálják az érem mindkét oldalát, és arra törekszenek, hogy az emberek közötti egyenlőtlenségeket elsimítsák. A béke a Mérlegek számára a legfőbb érték, ennek érdekében mindent hajlandóak megtenni, még akkor is ha ez belső érzelmeik elárulásával jár. E miatt van az, hogy a Mérlegek gyakran tűnnek határozatlannak, mivel gyakran nincsenek tisztában érzelmeikkel. Kemény munka, optimizmus, jó üzleti érzék, a csapatjátékok szeretete, mind a Mérlegek jellemzője. Számíthatnak azok tiszteletére, akik együttműködnek velük tisztességes magatartásukért. Jó tanácsadók és az emberi lélek kitűnő ismerői. Melegszívűek, romantikus és jó lelkűek. Lehet, hogy a világot nem mentik meg, de minden erejüket latba vetik, hogy a Föld egy jobb lakóhellyé váljon.

Jegy: Skorpió
Uralkodó: Plútó
Elem: Víz
Minőség: Fix
Princípium: Törvény
Őszi jegy: Október 24 - November 22

Aforizma: Elkezdődött a természet külső hanyatlása. A hanyatlás metamorfózisa az élet új ciklusának táplálékát készíti elő.

Motto: Én vágyakozom. A Skorpió egy olyan vezéralakot, vagy ideált keres, akinek mintájára saját életét modellezheti. Cselekedetei gyakran rituális jellegűek, nehéz rájuk hatást gyakorolni, vagy nehéz őket megváltoztatni. Eszméihez hű marad, és másoktól is ezt várja el. Példaszerű az, ahogy a dolgokat átgondolja, terveket készít és végigkíséri őket a megvalósulásig. Fanatikus idealizmussal képes átadni magát a közösség érdekeinek. Az olyan határtudományok mint a mágia, az okkult és extraszensz érzékelés - elbűvölik. Ez a jegy az élet és a halál alapfolyamatát jelképezi.

Jellemző tulajdonságai: Aszketizmus, hűség, célirányosság, fanatizmus, okkultizmus, idealizáció, lelkesedés, szertartásosság.

A Skorpió uralkodója a Plútó, szimbóluma a skorpió. A Skorpió vízjegy, szenvedélyes, erőteljes. Sok asztrológus véleménye megegyezik abban, hogy a Skorpió a zodiákus legerősebb jegye. A Plútó a túlvilág, a halál, az újjászületés ősi Istene igen erős hatást gyakorol az e jegyben születettekre. A Skorpiókat szenvedélyesség, intenzitás jellemzi. Cselekedeteik hajtóerejét az adja, hogy igyekeznek javítani a status quo-t, feltéve, hogy kordában tudják tartani saját vágyaikat. A Skorpiók az igazság rendületlen védelmezői, és a végsőkig harcolnak azért, amit igaznak hisznek. Idealisták, a legfennköltebb elvek vezérlik őket. Soha nem csinálnak semmit fél szívvel. A Skorpiók az életben a végletek emberei. Tudnak egyidőben erősek és gyengék, függetlenek és függők, hűvösek és szenvedélyesek lenni. A magabiztos külső mögött gyakran kavargó, szenvedélyes vágyak húzódnak meg. Hajlamosak az irigységre, birtoklási vágyuk nem ismer határokat, kapcsolataik rendszerint viharosak. Váratlan reakcióik, heves érzelmeik az embereket elriasztják, de ha alkalmuk adódik bebizonyítják, hogy képesek szeretni, nagylelkűek és hűségesek is tudnak lenni. Az asztrológusok által jelzett negatív tendenciák ellenére a Skorpiók képesek arra, hogy erőteljes érzelmeiket megfelelő mederben tartsák. A Skorpiók az élet minden területén szenvedélyesek, beleértve a kalandot is.

 

Jegy: Nyilas
Uralkodó: Jupiter
Elem: Tűz
Minőség: Változó
Princípium: Nyíltság
Téli jegy: November 23 - December 21

Aforizma: Az élet erői belül halmozódnak fel. Az elrejtett gyökerek nőni kezdenek és növelik energiájukat a béke idejére.

Motto: Én érzek. Jellemző rá a szabadság és a függetlenség iránti vágy, viselkedése kifelé irányuló. Becsületes, igazságos, és fontos számára a közjó. Erős idealizmust fejleszt ki magában, különösen vallási és filozófiai vonatkozásban, és úgy érzi, hogy a magasabbrendű akarat és rend megvalósítására hivatott. Mindent meg akar ismerni, így új területek felfedezésére vállalkozik. Ez azt jelenti, hogy egyszerre több célt is kitűz maga elé. Ezt tükrözi az utazás iránti- és kalandvágya. Hajlamos arra, hogy hirtelen döntéseket hozzon.

Jellemző tulajdonságai: Kalandvágy, nyíltság, kíváncsiság, megértés, ideológia, filozófia, vallásosság, felületesség, az utazás szeretete.

A Nyilas uralkodó bolygója a Jupiter, szimbóluma az íjász. A Nyilas tűz jegy, egyenes jellem, szabad szellemű. Mivel a Jupiter, a szerencse bolygója uralja, a Nyilasok mindig a megfelelő időben és a megfelelő helyen vannak. Mint a nyílvessző, ők is olyan pontosan találnak célba a szerencsét illetően. Születésüknél fogva lelkesek, nyughatatlanok és túl optimisták ahhoz, hogy bárminek teret engedjenek, ami elronthatja az örömüket. A Nyilasok mindig az újra, az ismeretlenre, az izgalmas dolgokra, a szabadságra, a kötelék nélküli életre vágynak. Legfontosabb érték számukra a szabadság, erőteljesek és kifelé élnek. Érdeklődő természetük végtelen kalandokba sodorja őket. Utazás, felfedezés, szokatlan célok vezérlik őket. Ennek meg is fizetik az árát. Sok Nyilas felszínes kapcsolatokat alakít ki, melyek nem mélyülhetnek el. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek nagyszerű barátok, de a jelszó a következő: "csak semmi kötöttség". A Nyilasok rendkívül egyenesek és idealisták. Akár tetszik, akár nem, rögtön elmondják véleményüket. Intuíciós képességük kiváló, de miután kigondoltak valamit, hamar ráunnak. Nagyszerű mesemondók, humorérzékük miatt a Zodiákus legkedveltebb személyiségei. Becsületességük, őszinteségük tiszteletreméltó, de könnyen elfogadják, hogy mások is ugyanolyan becsületesek és őszinték, mint ők. Bár a Nyilasok a holnapnak élnek, mégis a legjobb barátok lehetnek. Néha felelőtlenek ugyan, bájuknak nehéz ellenállni.

Jegy: Bak
Uralkodó: Szaturnusz
Elem: Föld
Minőség: Kardinális
Princípium: Ellenőrzés
Téli jegy: December 22 - Január 20

Aforizma: Az élet mindenhonnan visszavonult, csak ily módon lehet megőrizni ezen időszak zord megpróbáltatásait.

Motto: Én használok. Kötelességtudat és az önkéntesen vállalt korlátozás jellemzi. Értékítélete objektív és szigorú. Céltudatos és soha nem téveszti el szeme elől azt a célt, amelyet kitűzött maga elé. Cselekedeteit és gondolkodását az anyagi javak megszerzése motiválja. Ezért erőssége az anyag leigázása. Az elvont gondolatok lényegtelenek számára, munkája közben elvisel minden fájdalmat, nehézséget. Alapos, saját, illetve mások érdekeit, vágyait figyelmen kívül hagyja. Nincs szüksége a külső segítségre.

Jellemző tulajdonságai: Kötelességtudat, alaposság, konokság türelem, kitartás, logika, pesszimizmus, parancsolgatás, territorialitás.

A Bak uralkodó bolygója a Szaturnusz, szimbóluma a hegyi kecske. A Bak földjegy, konzervatív, céltudatos. Az e jegyben született embereket leginkább a céltudatosság jellemzi. Életüket annak szentelik, hogy elérjenek valamit, legyen az valamilyen szellemi felfedezés, személyes munka, vagy üzleti kötelezettség. Fáradhatatlanok küldetésük teljesítésében, és nem nyugszanak, míg a legjobb módszereket megtalálva el nem érik a sikert. Mint jelképük a hegyi kecske, biztos lábakon állnak, útjukon kevés kockázatot vállalva. A Bakokat magasfokú intelligencia jellemzi, vezető pozíciókra törekszenek. Jól tudják magukat adminisztrálni, a tervezéshez és szervezéshez minden eszközt felhasználnak. A problémák adják a megoldás kulcsát céljaik eléréséhez. Mindig törekszenek a biztonságra. A kemény munkát és az anyagi elismerést jólétük alapjának tekinti. Legfontosabb számukra a pénz, mert a bizonytalan jövő elleni legjobb védelmet jelenti. A Bakok rendkívül öntudatosak, maximálisan hisznek saját képességeikben. Gyakran érzik úgy, hogy csak magukra számíthatnak. Ezt az emberek félreértik, hidegnek, távolságtartónak gondolják őket. Ez távolról sem igaz. Nagyon rokonszenvesek, megértők is tudnak lenni, mikor az ember a legkevésbé várja. Eszesek, kiváló a humorérzékük és viccesek is tudnak lenni.

 

Jegy: Vízöntő
Uralkodó: Uránusz
Elem: Levegő
Minőség: Fix
Princípium: Függetlenség
Téli jegy: Január 21 - Február 19

Aforizma: Az új előkészítésének ideje ez. A felhalmozott energia új formában jelenik meg. A magok készek és várják, hogy kicsírázzanak.

Motto: Én tudok. Számára a legmegfelelőbb szimbólum a madarak repülése. Felülemelkedik a dolgokon és ebből a perspektívából kicsinek és lényegtelennek látja őket. Mégis ebben rejlik az a képessége, hogy a dolgokat összefüggéseiben lássa. Mindig a megvalósíthatóság és a gyakorlatiasság határán mozog sőt, még ennél többre törekszik. Képes a régi és az új szintetizálására, így mindig megelőzi korát, az emberek nehezen értik meg szándékait. Öniróniája miatt gyakran excentrikusnak, álmodozónak, vagy bohócnak gondolják. Teljes függetlenségre törekszik. Szereti az eredetiséget és megpróbál szeretetreméltó lenni.

Jellemző tulajdonságai: Tárgyilagosság, eredetiség, intuíció, függetlenség, szeretetreméltóság, káosz, irónia, szárnyalás.

A Vízöntő uralkodó bolygója az Uránusz, szimbóluma a vízhordó. A Vízöntő levegő jegy, független, rendkívüli személyiség. A Vízöntők a zodiákus legexcentrikusabb szülöttei. Mivel a változást jelképező Uránusz hatása alatt születtek, a Vízöntők a jövőben élnek. Szellemileg teljes mértékben függetlenek és egy cseppet sem elnézőek azokkal szemben, akik a megszokott felé akarják őket terelni, vagy egyszerűen nem értik meg radikális eszméiket. A vita számukra szellemi kihívást jelent, de ha kialakították álláspontjukat, a végsőkig kiállnak mellette, és a másik véleményét azon a ponton már figyelembe sem veszik. Azt nem lehet mondani, hogy a Vízöntők társadalomellenesek. Pont ellenkezőleg. A barátságot, a testvériséget legalább olyan fontosnak tartják, mint a szellemi eszméket, és állandóan ösztönzést várnak az emberektől. Emberszeretők, és mindig azon gondolkoznak, hogyan tehetnének többet az emberiség érdekében. Álmodozók, idealisták, fejükben gyakran fordul meg az a gondolat, hogy meg kellene menteni a világot. Mindennek meg kell fizetniük az árát, és sok Vízöntő ábrándult már ki a valós világ realitásától. A Vízöntők gyakran járnak a fellegekben, ezért úgy tekintenek rájuk, mint csodabogarakra. Nagyban gondolkoznak, ha a problémamegoldás módjairól van szó, az apró részletek nem érdeklik őket. A legnagyobb gyengeségük az, hogy mindenkiben hibát keresnek, míg a sajátjaikat elfogadottnak tekintik. Nyugodtságuk szintén félrevezető lehet, és mögötte szellemi nyugtalanság rejlik. Amikor ismét a földön állnak, a zodiákus legkedvesebb emberei. Könnyedek, soha nem lehet unatkozni mellettük. Ha megkapják azt a szabadságot, hogy önmaguk lehessenek, a legszórakoztatóbb, leghűségesebb társakká válnak.

 

Jegy: Halak
Uralkodó: Neptunusz
Elem: Víz
Minőség: Változó
Princípium: Érzékenység
Téli jegy: Február 20 - Március 2O

Aforizma: Az élet új kezdete előtti utolsó állapot. Minden felkészült és nyugodtan vár a megfelelő időre.

Motto: Én hiszek. Nagyfokú érzékenység jellemzi, ezért mások érzéseire, gondolataira élénken reagál. Tudatalattijával felfogja a környező világ üzeneteit és ugyanígy képes arra, hogy másokra hatást gyakoroljon. Az élet teljességében szinte feloldódik, és semmilyen anyagi dolog nem tartja béklyóban. Ez megnehezíti számára, hogy felbecsülje a dolgok valódi értékét. Befelé fordul és sodródik az élettel. Nehezen hoz döntéseket, kerüli az összeütközést és gyakran szenved az igazságtalanságtól. Mivel álomvilágban él, néha elveszti kapcsolatát a valósággal.

Jellemző tulajdonságai: Együttérzés, önzetlenség, barátságosság, érzékenység, képzelőerő, fatalizmus, passzivitás, érzékenység, szerénység.

A Halak uralkodó bolygója a Neptunusz, szimbóluma két összefonódott hal. A Halak víz jegy, érzelmes, együttérző. A Koshoz hasonlóan, amely a zodiákus első jegye, a Halak is a kezdeteket jelenti. A Halak a tizenkettedik, egyben legutolsó jegy, az örökkévalóságot, a reinkarnációt és a lelki újjászületést testesítik meg. A Halakról azt tartják, hogy az emberi lélek tekintetében nagy az intuíciós képességük. Érzékenyek a környezetükre és lelkiségük magasan fejlett. A Neptunusz hatásának köszönhetően, mely az illúzió és a rejtélyek planétája, jellemük nehezen megfogható, nehezen meghatározható. A Halakat jelképező két hal közül az egyik az árral, a másik az árral szemben úszik. Ez nagyszerűen jellemzi a Halak jegyét, mint kettős és határozatlan jegyet. Nehéz számukra az önmeghatározás, ehelyett jólfejlett észlelőképességüket használva kaméleonként olvadnak környezetükbe. A küzdelmeket elkerülik és ezért gyakran becsapják őket. Bájuk, jó humoruk kedvező lehetőségeket teremtenek számukra. Kedvesek, szelídek, de hangulatuk változékony, mely megfelel kettős természetüknek. Ez mások számára - akik nem tudnak rájuk hangolódni - irritáló lehet. Belső konfliktusok, negativitás, irigység, zavaros érzelmek, gondatlanság: ezek mind a Halakat terhelő tulajdonságok. Ezek ellenére a Halak szülöttei olyan belső tartást alakítanak ki, amely segít nekik a túlélésben. Szeretnek visszatérni belső álomvilágukba, ahol ők állítják fel a szabályokat, s melynek eredménye egy nem mindennapos kreativitás, élénk képzelet. A világ legjobb írói költői, művészei, táncosai a Halak jegyében születtek. Amennyiben határt tudnak szabni hangulati ingadozásaiknak, a legjobb barátok válhatnak belőlük. A külsőségek elkerülik a figyelmüket, partnerüket gyakran az érzékelés új szintjeire vezetik el.

 
Szavazás
Tavaszi Választások
Ki nyer szerintetek idén tavasszal?

FIDESZ
MSZP
JOBBIK
LMP
SZDSZ
MDF
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Élet
 
Egészség-Fitness
 
A Világ összes horoszkópja
 
Szórakozás
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre